Függőségekről
Helyi drogellenes stratégia
App ajánló
Helyi tények és adatok
Kiadványok
Javaslat a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működésével kapcsolatos egyes döntések meghozata
2019.03.26. 11:22

Tisztelt Közgyűlés!

I. Előzmények

A Fővárosi Közgyűlés 2019. február 20-i rendes ülésén döntés született a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum létrehozásáról. A Fórum elnöke a főpolgármester, társelnöke Budapest rendőrfőkapitánya. A Közgyűlés felkérte a főpolgármestert, hogy a Fórum feladatait, célkitűzéseit, működési rendjét, valamint az egyeztető fórum munkájában résztvevők körét a Fővárosi Közgyűlés soron következő rendes ülésén mutassa be.

A döntést követően a főpolgármester hivatalos levélben is felkérte a rendőrfőkapitányt a fórum társelnöki tisztségének elvállalására, akt a felkérésnek eleget tett.

A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum létrehozását az is indokolja, hogy az elmúlt évben a fővárosban is tapasztalható volt a klasszikus kábítószerek mellett az új pszichoaktív anyagok és a kábítószernek nem minősülő bódító, tudatmódosltó szerek terjedése. Ezen tendenciák térnyerése új szemléletű fellépést és társadalmi szerepvállalást igényel, tekintettel arra, hogy a kábítószer, illetve a tiltólistán nem szereplő bódult állapotot előidéző szerek fogyasztása összetett társadalmi jelenség, amely kezelésében több érintett szervezetnek is van feladata.

II. A Nemzeti Drogellenes Stratégiával való összhang, a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működése és főbb feladatai

Az Országgyűlés a 80/2013. (X. 13.) OGY határozatával fogadta el a Nemzeti Drogellenes Stratégia 20132020 - Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen címet viselő dokumentumot.

A Nemzeti Drogellenes Stratégia vonatkozási területe a kábítószer-probléma, ám a dokumentum készítői nyomatékkai hívták fel a figyelmet arra, hogy a kábítószer-jelenség szorosan összefügg más kémiai és viselkedési függőségi problémákkal, a nemzet általános lelkiegészség-állapotával, különös tekintettel az értékszemlélet, a kapcsolati kultúra, a problémákkal való megküzdési készség személyes és közösségi jellemzőire.

A Nemzeti Drogellenes Stratégia célkitűzése, hogy erősödjön a kábítószerügyi egyeztető fórumok helyi szerepvállalása és koordinációs tevékenysége az érintett ön kormányzatok, kormányhivatali szervek, köznevelési és gyermekvédelmi intézmények, az egészségügyi és szociális ellátók, valamint bűnmegelőzési és bűnüldözési szervek, valamint civil szervezetek részvételével.

A Budapesti Kábítószer ügyi Egyeztető Fórum egy javaslattevő, tanácsadó, konzultatív és koordináló jellegű szakmai testület, mely működési rendjét maga állapítja meg. Üléseit negyedévente tartja, tevékenységéről félévente számol be a Fővárosi Közgyűlésnek.

A Budapesti Kábítószer ügyi Egyeztető Fórum főbb feladatai:

                komplex módon vizsgálja a főváros droghelyzetét, valamint az annak kezelésében és a kábítószermegelőzésben érintett intézmények és programok elérhetőségét a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok beszámolói, illetve a vizsgálathoz szükséges adatkört gyűjtő-kezelő szervezetek tájékoztatása alapján;

                a Nemzeti Drogellenes Stratégiában foglaltakkal összhangban kidolgozza a főváros drogellenes stratégiáját, amely meghatározza az egészségfejlesztés, a kábítószer-megelőzés, a kezelés, ellátás és felépülés, valamint a kínálatcsökkentés területén megvalósítani kívánt feladatokat;

                adatot gyűjt a fővárosi drog prevenciós stratégiában kitűzött célok megvalósulásának nyomon követése érdekében, és azok értékelésével vizsgálja a megtett intézkedések hatékonyságát;

                elkészíti éves munkatervét, amely tartalmazza az előirányzott feladatok felelősét és időbeli ütemezését;

                a működési rendje szerinti ülések megszervezésével megteremti az információáramlás lehetőségét az érintett szervezetek között a bevált gyakorlatok, valamint a felmerült problémák ismertetése céljából, továbbá közreműködik a megoldási lehetőségek kidolgozásában;

                tájékoztatja a Fővárosi Ön kormányzatot a főváros droghelyzetét jellemző sajátosságokról, szakmai segítséget nyújt az e tárgyban a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő előterjesztések elkészítéséhez, továbbá javaslatokat fogalmaz meg a Fővárosi Ön kormányzat és a kábítószerhelyzet kezelésében érintett intézmények részére;

                koordinálja a Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok működését és megvizsgálja az onnan érkező javaslatokat

                tevékenységéről éves beszámolót készít a Fővárosi Közgyűlés részére.

 A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a Nemzeti Drogellenes Stratégia főbb beavatkozási területei alapján az alábbi munkacsoportokban végzi tevékenységét:

                egészségfejlesztési munkacsoport

                kábítószerhasználat-megelözési munkacsoport

                kezelési, ellátási és felépülési munkacsoport

                kínálatcsökkentési munkacsoport

A munkacsoportok munkájában - a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum állandó tagjain kívül - részt vesznek majd egyéb szakmai intézmények, testületek és civil szervezetek, melyeknek körét az ügyrend tartalmazni fogja.

III. A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum állandó tagjai

A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában állandó tagként a következő személyek vesznek részt:

                Budapest főpolgármestere (elnök)

                Budapest rendőrfőkapitánya (társelnök)

                dr. Sára Botond polgármester

                Ughy Attila polgármester

                Gajda Péter polgármester

                Várad iné Naszályi Márta fővárosi közgyűlési képviselő

                Emberi Erőforrások Minisztériuma Kábítószerügyi Tanács delegáltja

                Budapest Főváros Kormányhivatala - a kormánymegbízott által delegált személy

                Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács delegáltja

                Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság vezetője

                Nyíró Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet képviselője

                F.E.C.S.K.E. Közhasznú Egyesület

Vissza a hírekhez
0