A társfüggő személy másoktól teszi függővé önértékelését, véleményét, hangulatát vagy tetteit, élete nehézségei miatt másokat okol, ahelyett, hogy felvállalná a felelősséget. Nem érzékeli a határt önmaga és mások között, könnyen befolyásolható, ugyanakkor akaratos és manipulatív, kapcsolataiból hiányzik a kölcsönös szabadság és az önállóság. A társfüggőség következménye és lételeme az emberi játszmák útján történő manipuláció. A társfüggőséghez két ember kell, egy társfüggő kapcsolat kialakulásáért mindkét fél felelős.
A társfüggős viselkedés megakadályozza az egészséges, szabad, egyenrangú és bensőséges emberi kapcsolatok kialakítását.
A társfüggőség oka
A társfüggőség egy gyermekkori trauma következménye: A gyermek élete kezdetén függ a szüleitől, különösen édesanyjától, hiszen számára az anyával való kapcsolat megszakadása a halált jelentené. Éppen ezért, ebben a függő viszonyban teljes biztonságban kell érezze magát. Ha a gyermek (különösen élete első hat hónapjában) ezt nem kapja meg, folyamatosan keresni fogja, így felnőttként is a biztonságot nyújtó társat keresi majd kapcsolataiban, tehát társfüggővé válik.
Ennek oka az, hogy körülbelül hat hónapos kortól három éves korig a gyermeknek valamelyest el kell szakadnia az anyától és bizonyos mértékű önállóságra kell szert tennie. Azonban ha az elszakadás előtt nem volt lehetősége megélni a biztonságos kötődést, az elszakadás nem történhet meg megfelelő mértékben, mert a gyermek még mindig biztonságos kötődésre vágyik. Ez a vágy folyamatosan akadályozza a gyermeket a felnövés, a felnőtté válás folyamatában, hiszen olyan életszakaszokban is függő kapcsolatok kialakítását eredményezi, amelyekben épp az önállóság kialakítása, sőt, akár kiharcolása volna a feladat. A társfüggő személy tehát azt várja a másik embertől, amit gyermekként szüleitől nem kapott meg, projektálja (kivetíti) rá saját szülőképét. A személybe, akivel függőségi kapcsolatba kerül, a társfüggő ember tudattalanul azt a szülőt látja bele, akihez a megfelelő életszakaszokban nem tudott helyesen kötődni, és akiről így nem tudott egészségesen leválni.
A kisgyermekkorban történő leválás (szeparáció) beteljesítésére ismét lehetőség van a 12. és 16. év környékén (a fejlődési újraélés időszaka), ám ha ekkor sem történik meg, a kialakuló társfüggőség felnőttkorban mind kapcsolatainkra, mind életvitelünkre, mind önmagunkhoz való viszonyunkra destruktívan hat.
A társfüggőség oka tehát a feldolgozatlan kora gyermekkori fejlődési trauma.
A társfüggőség tünetei
A társfüggő ember nem akarja felvállalni a teljes felelősséget véleményéért, érzéseiért, tetteiért, életéért, hanem inkább másoktól teszi függővé ezeket. (Ha ez nem sikerül – ha a másik fél nem partner a társfüggő játszmában – akkor is úgy viselkedik, mintha boldogulása tőle függne és sértettnek, csalódottnak, becsapottnak érzi magát, mert a másik fél nem úgy viselkedik, ahogyan szerinte kellene.) Másként megfogalmazva: Az ember kívülre helyezi a kontrollpontot, nem önmaga, hanem mások, és a körülmények által határozza meg magát.
Mivel másra akarja áttolni a felelősséget, fontos számára, hogy a kapcsolat megmaradjon. Ebből megfelelési kényszer ered. Ugyanakkor, mivel másokat tart felelősnek saját dolgaiért, elvárja, hogy mások is megfeleljenek neki. A megfelelési kényszer miatt a társfüggő személy könnyen befolyásolható, manipulálható lehet, a másokkal szemben támasztott elvárásai miatt pedig követelőző és manipulatív. A két véglet hullámokban válthatja egymást, de mindegyik a társfüggőség jele.
Mivel másoktól függ, úgy érzi nem tud kapcsolatai nélkül létezni, ezért mindent megtesz azért, hogy kapcsolatai fennmaradjanak (pl. olyan kapcsolatból sem lép ki, ami egyértelműen romboló). A társfüggő személy tehát igyekszik érzelmeit elfojtani, véleményét a többiekéhez igazítani, és a mások elvárásainak megfelelően viselkedni és cselekedni. Ezzel próbálja biztosítani azt, hogy társai ne lépjenek ki a kapcsolatból. A megfelelési kényszer miatt azt sem fejezi ki nyíltan, hogy mire van szüksége. Ugyanakkor azt is igyekszik elérni, hogy a kapcsolat beteljesítse elvárásait, ennek érdekében kezd manipulációba és játszmákba.
A társfüggő személyt tehát négy szál kötözi ahhoz a személyhez, akitől függ:
Felelősség hárítása – Önbizalomhiány – Nem hiszi, hogy képes megoldani problémáit, ezért nem vállalja fel élete felelősségét.
Aktivitás hiánya – Elvárás – Másoktól várja problémái megoldását, ezért saját életében passzív.
Autonómia hiánya – Megfelelési kényszer – Meg akar felelni azoknak, akiktől problémái megoldását reméli, hogy számíthasson rájuk. Ebben az igyekezetében feladja azt a képességét, hogy önálló lényként önmaga határozza meg magát.
őszinteség hiánya – Manipuláció – Mivel meg akar felelni, nem fejezi ki nyíltan igényeit. Ezért manipulál, játszmázik, célozgat, ráutaló viselkedéssel próbálja rávezetni társát arra, hogy mit vár el.
Tünetek
Ha valaki nem tudja elkülöníteni saját gondolatait és érzéseit másokétól, más embereken és az ő problémáikon gondolkodik, felelősnek érzi magát értük.
Ha az embernek mások figyelmére, jóváhagyására van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát.
Ha az ember más problémái miatt is idegeskedik, aggodalmaskodik, felelősnek érzi magát.
Ha az ember mindig igyekszik mások kedvében járni. (megfelelési kényszer)
Ha az ember nem tudja, hogy mit akar, nem képes felismerni, hogy mire volna szüksége.
Ha másokra támaszkodik, saját igényeinek meghatározásában és kielégítésében, úgy hiszi mások jobban tudják, hogy mire van szüksége.
Összeomlik vagy kiborul, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várta.
Minden energiáját másokra és az ő boldogulásukra fordítja.
Bizonyítani próbálja, hogy méltó arra, hogy szeressék.
Nem hiszi el, hogy képes gondoskodni önmagáról. (Aki ezt nem hiszi el, rendszerint így is él, tehát úgy tűnhet, hogy valóban nem volna képes rá.)
Mindenkiben megbízik.
Idealizál másokat, és csalódott, ha nem elvárásainak megfelelően viselkednek.
Nyafog, durcáskodik, sír, fenyegetőzik, veszekedik, ordít, könyörög, hízeleg, manipulál, elnyomja vagy megvesztegeti a másikat, hogy megkapja, amit akar.
Jelentéktelennek és bármire méltatlannak érzi magát.
Önmagát vádolja olyan dolgokért, amikért nem is felelős.
Nem tartja magát „elég” jónak.
Fél a visszautasítástól.
Gyakran kerül áldozatszerepbe.
Fél hibázni.
Arra vágyik, hogy mások „jobban szeressék”.
Nem fejezi ki nyíltan az igényeit mások felé, inkább játszmázik, vagy szavakkal, tettekkel célozgat, utalgat.
Nem meri nyíltan kifejezni igazi érzéseit, attól félve, hogy akkor mások nem fogadják el.
Hagyja, hogy mások megbántsák és nem is próbálja megvédeni magát.
Nem bízik önmagában és döntéseiben.
Nehezére esik egyedül lenni.
Társaságba, tévénézésbe, számítógépezésbe, olvasásba, zenehallgatásba, alkoholba, szexbe, drogokba, munkába, evésbe, vagy bármilyen más tevékenységbe menekül, mert nem tudja egyedül, „önmagával” jól érezni magát.
Úgy tesz, mintha nem történnének vele rossz dolgok, még akkor is, amikor éppen történnek.
Úgy tesz, mintha nem volna szüksége senkire és senkitől semmire.
A világot és az embereket vagy tökéletesnek vagy pocséknak látja.
Hazudik, hogy megvédje és fedezze azokat, akiket szeret.
Nehezére esik örülni és spontánnak lenni.
Általában nyugtalan, de nem tudja, miért.
Aggódik, hogy megszakadnak a kapcsolatai.
Úgy érzi, hogy kapcsolatai fogságban tartják.
Úgy érzi, hogy mások vagy mások érzései irányítják.
Fél a saját haragjától.
Úgy érzi, tehetetlen, erőtlen ahhoz, hogy változtasson önmagán vagy életén.
Úgy érzi, hogy valaki másnak kellene megváltoznia ahhoz, hogy jobban legyen.
Gondolkodásmódjára a végletesség jellemző (fekete-fehér gondolkodás).
Hogyan kezelhető a probléma?
Szerencsére a legtöbb esetben a társfüggő ember saját magától is felismerheti a bajt és így őszintén szembenézhet a gondjaival. Még sikeresebben veheti fel a harcot, ha hozzá közel álló személyek maximálisan támogatják a küzdési folyamatban. Ám ha ez nem elég, nyugodtan vegyük igénybe szakember segítségét! A kezelési módszerek közül választhatunk egyéni, -és csoportterápiát is. A terápia során tudatosítják a beteggel a probléma forrását, ami után elindulhat a gyógyulás felé vezető úton. Ám a még sikeresebb és hatékonyabb kezelés érdekében érdemes különböző gyakorlati tevékenységekkel is támogatni a függőség leküzdését. Ez lehet bármilyen hobbi vagy feladat, ami örömet okoz a társfüggő számára és amelyeket egyedül is végezhet. A lényeg, hogy töltse meg tartalommal a napjait, ne hagyjon időt magának arra, hogy haszontalannak és értéktelennek érezze magát.
A gyógyulás sokszor hosszú és megerőltető folyamat, de mindenképpen megéri a fáradtságot. Hiszen a terápia végén a társfüggő ember egy független, erős, önmagát szerethetőnek és értékesnek tartó, lelkileg egészséges személyiséggé válik, aki képes egyedül is jól érezni magát.
Forrás: Wikipédia, Nőinetcafe – Izsák Adrienn |