Amikor egy családban felmerül a függőség bármilyen formában, a legtöbben azt kérdezik, „Hol rontottam el?”.
Kinek a felelőssége, ha egy gyermek kábítószert kezd el használni, vagy rabjává válik a számítógépnek, számítógépes játékoknak, alkoholnak, ciginek? Beszélhetünk-e felelősökről?
A szülői minta nagyon meghatározó lehet, de nem minden. Sok gyermeket a környezete a haverok visznek bele a szerhasználatba, ez főként a kémiai szerekre jellemző.

 

 

Először is előzzük meg a bajt.
Egy gyermek lelki fejlődésében fontos szerepet játszik a kisgyermekkor. Az ott egyértelműen lefektetett szabályok, határok és keretek a későbbiekben a kamasz, ill. fiatalfelnőtt korban iránytűként szolgálnak.
Ha kisgyermekkorban nincsenek szabályok, akkor később nehezebb lesz betartani a hazaérkezési időpontot, a szoba rendrakást, és a feladatvállalást a háztartásban.
Fontos, hogy figyeljünk gyermekünkre. Ha a TAB-letezési időt 30 percben szabjuk meg, akkor figyeljünk rá, hogy tényleg ne lépje túl az időt a gyermek. Ha szankciókat vezetünk be, akkor azt következetesen tartsuk be, ne lágyuljon meg a szülői szív. Ez mind a gyermek érdekeit szolgálja, segíti őt.
Mindig legyen idő a gyermekre a vele való beszélgetésre. Ez segít megalapozni a bizalmi kapcsolatot, ami a későbbiekben lehetővé teszi a bajba kerülő gyermeknek, hogy a szülőhöz forduljon és beszélni tudjon a problémáiról.
A szülői példamutatás is nagyon fontos. Ha a szülő dohányzik, ne csodálkozzon, hogy gyermeke is kipróbálja, vagy netán rá is szokik a dohányzásra.
Ha már baj van, fontos, hogy a szülő ne kudarcként élje meg, és ne szégyellje, hanem kérjen segítséget. Legyen az pszichológus, addiktológiai szakember, vagy szociális segítő.
A legapróbb változást is érdemes visszajelezni gyermekünknek, amit a viselkedésében tapasztalunk. A kamaszoknál normális, hogy nem a szülő az, akivel elsősorban beszélni szeretne, de ezt elfogadva is érdemes beszélgetést kezdeményezni gyermekünkkel.
Nem tarthatjuk gyermekeinket búra alatt. Ha ismerjük a barátait, könnyebb szívvel lehet elengedni őket.
A családi háttér, az elfogadás, és a szeretettel való odafordulás az, amivel a legtöbbet tehetjük gyermekeinkért.