Egyéb viselkedési addikciók

Impulzuskontroll zavarok

Kleptománia

„A kleptománia esetében a lopás leküzdhetetlen kényszert jelent a személy számára.” (Demetrovics, Kun 2007:149)

A kleptománia főbb tünetei:

• ismételten ellenállhatatlan készetetés apró, értéktelen tárgyak eltulajdonítására
• a lopást megelőzően fokozódó feszültség, maga a lopás örömérzést okoz, amelyet szégyenérzet követ
• a betegek nem antiszociális személyiségek, mindegyik tisztában van tette erkölcsi és jogi megítélésével
• a lopás nagy gyakorisággal (havonta 1-120 alkalommal) történik.

A kleptománia okai nem világosak. Egyes kutatások szerint a kleptománia kialakulása összefüggésben lehet a szerotonin-szint zavaraival. A statisztikák szerint a kockázati tényezők között szerepel a kiemelkedően erős stressz, a fejsérülés és a vérrokonok körében előforduló kleptománia

A kleptománia előfordulási gyakorisága keveset vizsgált jelenség. Becslések szerint elterjedtsége nem éri el az 1%-t.

A kleptománia súlyos kényszeres viselkedészavar, amelyet rendkívül nehéz külső segítség nélkül legyőzni. A betegség kezelésére nincsen egyértelműen elfogadott módszer, és a betegnek gyakran többfajta terápiát is ki kell próbálnia, mire kiderül, hogy mi segít rajta. Tipikusan a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációját alkalmazza a pszichiáter

Pirománia

A pirománia ismétlődő gyújtogatásokat jelent.

A pirománia főbb tünetei:

• az illető szándékosan, céltudatosan, ismételten gyújtogat, amely számára élvezetet, örömet, kielégülést okoz
• Legjellemzőbb tünete, hogy a beteg szándékosan, tervbe vetten gyújtogat, mert a tűz léte, látványa, és a tűz által végzett pusztítás látványa pillanatnyi örömet okoz neki. A beteg személy nem tud szabadulni a tűz látványától, ami szinte teljesen megbabonázza. Nem tud ellenállni a tűz kísértésének.
• nincs megbánás
• a gyújtogatás jelentős anyagi kárt okoz, de nem bosszúból, politikai okból történik, és nem a csökkent ítélőképesség következménye
• fázisos lefolyás jellegzetesen követhető

A pirománia kialakulásának okait két fő csoportra lehet bontani: egyéni, és környezeti. Mindez jelenti az egyéni temperamentumot, a szülői nevelést, és az esetleges hajlamot. A tanulmányok kimutatták, hogy a piromániás betegek nagy része apa nélkül nőtt fel.

A pirománia elterjedtsége nem ismert. Az ismert esetek alapján férfiaknál gyakoribb. Általában már gyermekkorban elkezdődik, és gyakran más antiszociális vonásokkal társul.

A pirománia gyógyítására általános terápiát még nem dolgoztak ki. Amennyiben valamely egyéb pszichiátriai betegséggel társul, annak a kezelése jelentősen mérsékelheti az ön- és közveszélyes gyújtogatási vágyat.

Kóros hajtépegetés

A kóros hajtépés lényege, hogy a beteg kényszeresen kitépi, kihúzza hajszálait. A trichotillomania lényege egy ismétlődő és ellenállhatatlan késztetés a hajszálak kitépésére. A betegség leggyakrabban serdülőkorban jelentkezik, és nagyobb mértékben fordul elő a lányok körében. A beteg a zavart gyakran nem is tudatosítja, hanem a környezetük veszi észre a körülírt hajhiányt, amely akár egész kopaszságig is kiterjedhet. Így először a tünetek és a betegség ismeretének hiányában gyakran a bőrgyógyászhoz kerül a beteg.

Főbb tünetei:

• a beteg ismétlődően képtelen ellenállni hajszálai kitépkedésének, annak ellenére, hogy ez látható hajveszteséghez vezet
• akaratlagosan csak bizonyos mértékig kontrollálható
• ritualizált cselekvés, átmeneti feszültség-oldással jár
• gyakran a szempillákat, szemöldököt, a szeméremtájék szőrzetét is kitépik, férfiaknál szakálltépkedés formájában is megjelenik

Oka lehet a szerotonin, illetve a dopamin (neurotranszmitterek) háztartás zavara. A hajtépegető betegek több esetében észlelhető volt gyerekkori szorongásos zavar, kóros anya-gyermek kapcsolt, felbomlott család. A domináns belső konfliktus a ki nem elégített szeretet igény, a magárahagyatottság, kirekesztettség érzés, szégyen.

A hajtépegetés több száz éve ismert betegség. Kutatási eredmények szerint elterjedtsége alacsony, de egyes kutatások a férfiak 1,5%-ánál és a nők 3,4%-ánál mutattak ki kóros hajtépegetést. Általában 10-14 éves kor között kezdődik, és nagyobb arányban jellemző nőkre. A betegek iskolai végzettsége az átlagot meghaladja (Demetrovics, Kun 2007).

A pszichiáter gyógyszeres kezeléssel tudja segíteni nemcsak a tünetek csökkentését, hanem a feszültség és kényszerérzet megoldását, illetve a hangulatjavítást is. A pszichoterapeuta viselkedésterápiás módszerek segítségével segíti a gyógyulást. A fiatalabb betegeknél fontos szempont a család bevonása mivel előfordul, hogy az egyik szülő a “tünetfenntartó”. Ilyenkor a családterápia is előtérbe kerül.

Forrás: Elekes Zsuzsanna – Budapesti Corvinus Egyetem, Wikipédia, filantropikum.com