Függőségekről
Alkoholfüggőség
Kábítószer
    Dohányzás
    Viselkedési addikciók
    Mit tehet a szülő
    Mit tehet a pedagógus
    Helyi drogellenes stratégia
    App ajánló
    Helyi tények és adatok
    Kiadványok
    DROG

    DROG - TÉNYEK ÉS TÉVHITEK

    Ma Magyarországon a drog veszélyeiről sokat lehet hallani, de mégis a tényleges tudás a veszélyekről a hozzászokásról és a következményeiről kevés. A legtöbb ember, ha meghallja a drog szót, azonnal elzárkózik és nem is akar róla tudni, míg mások azt gondolják, rám ez nem lehet veszélyes, nem is érdekel, míg megint mások azt gondolhatják, hogy amiket hallani lehet a drogokról és hatásaikról túlzás csak kipróbálom és nem lesz belőle semmi bajom.

    A legnagyobb veszélyt az jelentheti, hogy a tudás főként a „klasszikus” vagy „régi” drogokról van, mint kokain, cannabis vagy közismertebb nevén fű, speed stb, de az újonnan megjelenő és szinte naponta változó új designer drogokról nagyon keveset, vagy szinte semmit sem tudunk.

    A természetes szerek használatánál életben van egy hamis információ miszerint, ezt nem lehet túladagolni, nem veszélyes, nem tesz függővé, és nem lehet kórházba kerülni tőle. Ez így egyenként és együtt sem igaz. A természetes anyagok használói elvétve kerülnek ugyan kórházba, de már elég rossz testi és pszichés állapotban. Az ő kezelésük már a szer legalitása miatt is másfajta terápiát igényel. Tíz éve még, ha valaki használt valamilyen drogot, annak „rendes” neve és összetétele volt. Ma már ez nincs így. A drogok összetétele nagyon gyorsan hónapok alatt változik. Az elnevezésük, pedig egyre kevésbé hasonlít a drognevekre, (Kati, Gina, Piko, Zsuzsi stb.) vagyis kémiára, veszélyre. A gond az, hogy ezek a szerek egy ideig, miután valaki kikísérletezte, tesztelte és forgalomba hozta, divatban vannak és velük együtt divatban van a pillanatnyi élvezet, a rosszullét és sajnos a halál is.

    A drog fogalmát tág értelemben használjuk. Minden olyan kémiai anyagot drognak nevezünk, mely a központi idegrendszer működését megváltoztatja, és abuzív  módon, azaz az uralkodó normáktól eltérően fogyasztható.

     

    DROG - HATÁSAIK, VESZÉLYEIK

    A drogok más kémia szerekhez hansonlóan, mint az alkohol, koffein vagy nikotin hozzászokást okozhat és a megvonásuk elvonási tünetekhez vezet. Sokat addig nem is tudják, hogy már hozzászoktak valamilyen kábítószerhez, míg egy-két nap ki nem marad a használatukból és meg nem jelennek az elvonási tünetek.

    A közös vonás a tudatmódosító hatás.

     

    A különböző kábítószerek és hatásuk

    Szerves oldószerek, gázok, ragasztók, nitrinek (szipuzás): Eufória, fejfájás, émelygés, ájulás, öntudatlanság, gyors szívritmus. Részegséghez hasonló tünetek, aluszékonyság, rendezetlen mozgás.

    Következmény: tüdő, máj, vese, csontvelő károsodás, fulladás, fuldoklás, akár hirtelen halál, korai súlyos idegrendszeri károsodás, „elbutulás”.

     

    Nyugtatók altatók: noxyron („merci”), seduxen, andaxin…Rendszeres fogyasztóik sokat fekszenek, ám keveset alszanak, szédülékenyek, hideg és nyirkos a bőrük. A figyelmes szülő, a testvér felfedezheti a kapszulákat, tablettákat. A nyugtatókat szedők izmai merevek, fájdalmasan összehízódnak. Feltűnőek az érzelmi kitörések.

    Következmény: az éberség erősen csökken, figyelemzavar, részegséghez hasonló állapot, „elkent” beszéd, aluszékonyság. Alkoholfogyasztással kiegészített gyógyszerezés könnyen halált okozhat.

    A megnyúlt reakcióidő veszélyezteti a közlekedést, súlyos baleseteket okozhat.

     

    Heroin, morfin, kodein, ópium: Émelygés, hányás, viszketés, libabőr, nyugalom, könnyezés, orrfolyás. A fájdalomérzet tompul. A barátok is felfigyelnek a szúrásnyomokra. Észrevehető a fecskendő, tű, érszorító, apró tasakok.

    Következmény: májgyulladás, fogyás, lassú, felszínes légzés. A túladagolás (töményebb szer megjelenése a piacon) vagy a barbiturátokkal való kombinált használat halált okozhat.

     

    Kokain: Rövid eufóriás, majd depresszió, idegesség, ingerlékenység. Az izmok feszesek. Figyelni kell a tárgyakra, tasakok, alufólia, borotvapenge kávéskanál, melyeket a kokainfogyasztáshoz használnak.

    Következmény: felszínes légzés, remegés, nyugtalanság, görcs. A légzés leállása halált okozhat.

     

    Marihuána és hasis: Változó érzékelés, tág pupillák, koncentráció hiánya, édesség kívánása, szokatlanul nagy étvágy, nevetés. A szerfüggőknél műanyagzacskókat, csipeszeket látni, továbbá cigarettapapírt, alufóliát. Sajátos szaga van az égett kendernek, amely beveszi magát a ruházatba is.

    Következmény: memóriazavar, pszichológiai függés, tüdőkárosodás, nyugtalanság, hosszú távon pszichózis.

     

    Hallucinogének: LSD, peyotl, meszkalin, pszilocibin: Hangulati és érzékelésbeli változások, esetleg paranoia, pánik, émelygés, remegés, nyugtalanság. Bélyegekre, kockacukorra, cigarettába szárított hatóanyag.

    Következmény: szélsőséges érzelmek, kiszámíthatatlanság, pszichózis jellemzik a rabjaikat. Nemritkán pánikroham jelzi a „flash back” élményt ( anyaghasználat nélküli, drogszerű élmény, amely gyakran ijesztő, fenyegető képek bevillanása)

     

    Amfetaminok (speed, „röpcsi”, spuri), stimulánsok: Étvágytalanság, nyugtalanság, hadarás, remegés, ingerlékenység vagy éppen emelkedett hangulat. Ezek fogyasztói hosszú időt kibírnak alvás, pihenés nélkül. A tabletták, porok megtalálhatók a gyerek zsebében.

    Következmény: magas vérnyomás, fáradékonyság, súlyos depresszió, paranoia, hallucinációk, (előrehaladott állapotban). A kiszáradás és a túlfeszített mozgás, a tánc, a „pörgés” hirtelen halálhoz vezethet.

     

     

    0